Néha szűrt fény vetül a sötét
Alagút hosszú csendjére,
Néha szemérmes remény csücsül
Bágyadt szellemem lelkére.
Oly nehezen értem őt meg,
Ki lelkem most rabul ejti.
Anyagias testem szüntelen
E valós világot félti.
Gondtalan repülnék kedvesem,
Súlytalan fognám még kezed.
Féltékeny bőröd lengedezi,
Fátyolod oldja majd szemed.
Tanultál jövőd bűneiből,
Perced már száz éve pereg,
Ezt a sorstalan pillanatot
Azt hiszem, sose feleded.
Készülj rá, hogy újra itt leszel,
Megint fogod - hiszem - kezem.
Szívedre lesz akkor majd festve
Ezredektől fakult nevem.
