Levegő önti el tüdőd.
Felriadsz az életre.
Apró mozgató utőd
szólít a jelenbe.
Utad most pedig nehéz lesz,
legalább van ki segít.
Megijeszt még egy apró nesz,
szorítsd most kebleit!
Egyre szürkül az éles fény,
magadba bocsátott por
önklendeztet: szerényen még,
tanít már a nyomor.
Felállsz, nem fogod más kezét,
új világ gyúl szemedben.
Meglátod a tiszta szemét,
S zúg a vér eredben.
Illata húrcolja álmod,
Felhőkben - alélt - lebegsz.
Örülsz és már biztosan tudod,
ez ellen nem tehetsz.
Pórázon lóg tiszta nyakad.
Mindened a szerelme.
Élni ezért kellett, szabad,
tán ő is megtette.
Elvágták, minden megszakad,
és lezuhansz a földre.
Tested, lelked már így marad
mindörökre.
