Házam sóhajt enyhén,
lelkem nézi a hasonmást.
Fejemben zúgó gondolatok
üldözik a látomást.
Ilyedten látom őt,
melyet fáradt énem tükre
sugároz élethűen
szemedben már örökre.
Karod nyújtod felém...
A vonat már elhaladt.
Kívül a testem
furcsán megrohadt.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
