Két oldalról mászunk, végtelen
Tornyok tornyosulnak most elénk.
A napfény hiába sugároz
Éltető, fűtő erőt belénk.
Miért indulsz, senki sem tudja?
Hiszen sose érünk oda fel,
Hol a szégyenült szerelem vár
Egymás gyönyörtelt neveivel.
Fal választ el, nem látlak, mégis
Egyszerre lépünk, mindig Veled.
Mikor az aktus véget ér már,
Tudnom kell a neved!
Ismét történelmet írunk mi,
Mikor ez a fal közénk épült.
Most készülünk újra feladni,
Mikor az Istened megszépült.
