Torokra forrt a szó, a lehunyt zöld szemed
Nem látta a számat, hogy épp neked nevet.
Akkortájt még tisztán tőled távol voltam,
A bűntelen megbocsájtást gyakoroltam.
De a kötetlen, szabad szerelem felett
Az az álnok odaadás nem győzhetett.
Kalapács alatt szívem utolsót dobban,
És várja őt az emberhentes titokban.
Rágj meg, falj fel, köpj ki végre,
Hagy legyek túl rajtad élve!
Másé lesz a testem talán,
Fennakad a lélekhártyán.
Újra napfény, és helyetted téged feled,
Napra égbolt nevetve vígan mered.
Hogy hívnak? Már a szemed színét se tudom,
És többé már nem a te kezedet fogom.
Rágj meg, falj fel, köpj ki végre,
Hagy legyek túl rajtad élve!
Másé lesz a testem talán,
Fennakad a hitelkártyán.
