Elnyúlok álmos ágyamon,
rámtelepszik a múlt árnyéka.
Nagyot ásít a fájdalom,
s mellém bújik nyújtozva.
Figyelem őt, kócos haját,
már szuszog az éjt beszippantva.
Illatos meztelen nyakát
Öleli az álom karja.
Finoman tolom el létét
még ábrándokkal telt testemtől.
Szerény fényét teríti szét
a nagy hold az ablak felöl.
A világ eltünt előlem,
agyam már hamis képet kerget:
akit akkor még szerettem,
most éppen ellenem lépett.
Borzoltan, harctéren fekszünk,
madarak csicsergését hallom.
Csipásan együtt ébredünk,
én magam és a fájdalom.
