Észrevétlenül visszafojtott
Szívveréssel száraz torkomban
Készültem ívelt szívárványra,
Mely visszatér anno holtomban.
A csend csak fejemben cikázott.
Hangos moraj épp kívül rekedt,
Mikor az örömtől rettegő
Újra lelkem a színre meredt.
Fészkelődve kelletlen tűrtem,
Vártam őt, mint szár a virágot,
Mikor szűk nyakán rajtaülve
Bomolván festi a világot.
S hirtelen zaj lepte addig már
Babszemnyire ernyedt szívemet,
Néztem, ahogy színtérre lépve
Aranyhaja felém integet.
Így kellett lennie, hiszen ő
Nem ember, csupán fotonözön,
Vagány gúny sem kezdhett nevetni
Tátva maradt nyílt örömömön.
Szivárványt vártam, jóságával,
De amit kaptam tőle, megcsalt.
A csoda csak egy fals utánzat
Mit addig már a fénye takart.
Most itt vagy újra, rajtam nevetsz,
Kérdőn nézed, miért nem értem,
Hogy férhet el az egész világ
Zöldtengeri mély szemeidben.
