Friss levegőt imádod, nyűgözve
Szívod magadba, figyeled az erdőt.
Meleg kávéd illata nevetve
Járja át a reggelért csukott ernyőt.
Kell már a csapat, virslire hangol,
Hammerka és Hörbi olyan aranyos.
Illata kering, teríték landol,
A reggeli készül, olyan parajos.
Lelked mosolya löki túl olykor
Szomorúan ébredő bús szívemet.
De ugyan ki állhat ellen hétkor
Elsöprően tiszta-lelkes kedvednek.
Bú mikor fellángol néha benned,
Értetlenül bámúl rád, sietve ő
Mostohaként menekül belőled.
Legyőzte őt az ősi életerő,
S színe fakul, halványuló röpke
Emlékként tovalibben, helyét mostan
Nedves lepedő birtokba vette,
Amit tisztára nem éppen én mostam.
Gyermek vagy, mely kedvességel játszó
Gondolataid neveznek, Piroska.
Eröltetettnek sohasem látszó
Jóságod festi a rózsát pirosra.
