Nagyon félek, hogy miért élek.
Fontos azt tudnom, miért néznek
Tágra szemeid, kéken égnek.
Míg torkomban dobban az élet.
Hibámat sorolod, vádat ütsz,
Fejemen fájdalmas tervet sütsz.
Könyékkel jaj gyomrom találod,
Akkor sem kívánom halálod.
Aztán érzem, tovább rettegek,
Felőled szerelem nem ered.
Ezt fájom mindig minduntalan,
Bűnhődök ezért én tudatlan.
Nem foglak váddal borítani,
És inkább hagylak tanítani
Életet, tettet, gondolatot,
Levertük már a vakolatot.
Szenvedem, mit anyám rám rakott,
Ezért kérek én bocsánatot.
Halld meg Szivem, az igaz hangom,
Segíteni tudok magamon.
Értem a qrva fájós leckét,
Eljáccottam életem meccsét.
Illetve annak csak a felét.
Hagy ne maradjak én most szemét.
Jöjjön minden, ahogy élni kell,
Szívem legyen vésve neveddel,
Mit vártál, megértem tudatra,
Segíts kérlek irányt mutatva.
